Nekem nem szabad hibázni…Ha hibázom, akkor nem érek semmit. Inkább meg sem próbálom.

Mit is jelent a kudarc? Egy jelzés arra, hogy ezt a dolgot nem kell erőltetni? Hogy jobb, ha többet nem is próbáljuk meg? Vagy csak egy kétségkívül kellemetlen élményt, amiből tanulni lehet?

Mindenki máshogy éli meg, ha nem sikerül valami. Valaki megrázza magát, egy kicsit bánkódik miatta, de viszonylag gyorsan továbblép. Másnak hónapokig, akár évekig is tarthat feldolgozni. És végül van, akit ez egész életében visszatart a további próbálkozásoktól.

Aztán pedig vannak olyanok, akiknek már a lehetséges kudarc gondolata is elég ahhoz, hogy lehetőségeket hagyjanak ki és ne kövessék az álmaikat.

De mitől alakulhat ez ki? Miért van az, hogy az egyik ember el tudja fogadni, hogy nem tökéletes és hibázhat, míg másvalaki a hibázásnak még a gondolatától is kétségbeesik?

1. A média által közvetített ideálkép

A tökéletesség világában élünk: akárhova, legyenek azok közösségi oldalak, vagy akár a vállalatok kommunikációja, mindenhol azt látjuk, hogy csak a tökéletes az elfogadható.

Mindig bele lehet botlani egy-két sikertörténetbe olyan emberekről akik mesés vagyonra/boldogságra/szuper állásra tettek szert de közben természetesen az élet más területén is nagyon jól teljesítenek, tökéletes a magánéletük, odafigyelnek arra is, hogy sportoljanak és természetesen a megjelenésük is kifogástalan. És emellett a trendekkel is lépést tartanak, hiszen 2-3 évente új munkakörben próbálják ki magukat, keresik az új lehetőségeket, kihívásokat. Kár, hogy ilyen emberek igazából csak a filmekben léteznek 🙂 , de a média által sugallt kép arra tökéletesen alkalmas, hogy azt, aki szokott néha hibázni (és ki nem szokott??) elbizonytalanítsa.

És innen már egyszerű a gondolatmenet: hát ezt én úgysem tudom soha elérni, sosem leszek ilyen, minek is próbálkozzak?

2.Túl korán, túl könnyen jött siker

Gyakran egy túl korán, túl könnyen siker is lehet az oka annak, hogy később kifejezetten megijed valaki az újabb kihívásoktól vagy szinte betegesen félni kezd a kudarctól. Gondoljunk csak bele: ha valaki az iskolái elvégzése után az első próbálkozásra megkapta az állást amire vágyott, ott pedig különösebb erőfeszítés nélkül eljutott valameddig úgy, hogy sosem szembesült azzal, hogy milyen érzés megélni a kudarcot, akkor eszközei sincsenek annak kezelésére. Ilyenkor annak puszta lehetősége is rémisztő lehet…

Ha viszont nem vállalják a kockázatot, akkor megőrizhetik mások (és önmaguk) előtt is azt a képet, amelyben sikeresnek látszanak. Probléma csak akkor lesz ezzel, ha úgy alakul az élet, hogy kénytelenek lesznek elhagyni a biztonságos közegüket és tényleg nem lesz más választásuk, minthogy valami újba kezdjenek. És ki tudja? Még az is lehet,  sikerülni fog. 🙂

3.A megszégyenüléstől való félelem

Amikor valami nem sikerül, annak természetesen senki nem örül, sőt! Valameddig rosszul érezzük magunkat miatta, de többnyire levonjuk a tanulságot az esetből és továbblépünk. Nem érezzük úgy, hogy ettől alkalmatlanok lennénk úgy általában mindenre, vagy, hogy ezután már mintha valamilyen átok ülne rajtunk és minden további próbálkozás is csak kudarccal végződhetne.

Mégis van, hogy rettenetesen szégyelljük magunkat amiatt, hogy (megint) kudarcot vallottunk. És a megszégyenüléstől való félelem visszatarthat a további próbálkozásoktól is. De miért ilyen nehéz ez? Miért ilyen rossz érzés a szégyen?

Mert ilyenkor már nemcsak a konkrét eseménnyel kapcsolatban, hanem amiatt érezzük rosszul magunkat, akik vagyunk és valójában a saját magunkba vetett hitünk sérül. Így ha az élet egyik területén nem sikerült valami abból általánosítunk, hogy már semmi más területen sem fog.

“Persze, hogy nem, hiszen egy csődtömeg vagyok – gondolhatjuk. Nem sikerült. Tulajdonképpen nem csoda, mert valahol a lelkem mélyén mindig is tudtam, hogy alkalmatlan vagyok mindenre. Jobb, ha nem is megyek emberek közé. Mit fognak szólni? Egy nagy nulla vagyok.”

És ezek gondolatok végül oda vezetnek, hogy inkább meg sem próbálunk olyan helyzetet, aminek a kimenetele egy kicsit is bizonytalan.

A szégyenről bővebben beszél Brené Brown az alábbi videóban, érdemes megnézni: http://

4. A maximalizmus

“Ha valamiről nem tudom garantálni, hogy tökéletes lesz, akkor inkább bele sem kezdek.”

Ismerős? Az önmagában jó, ha valaki igényes a munkájával, magával szemben. A maximalizmus, a tökéletességre való törekvés azonban egy idő után sokkal inkább akadályoz a céljaink elérésében, mint előrevisz.

Több oka is lehet annak, ha csak a tökéleteset tartod a magad részéről elfogadhatónak. Kialakulásában egyrészt kora gyermekkori minták, burkolt elvárásrendszerek állhatnak, illetve a mai kor fogyasztói társadalma, a média által közvetített tökéletes ideálkép, amelynek szinte lehetetlen megfelelni. Hosszú évek alatt alakítunk ki magunknak egy ilyenfajta gondolkodásmódot, ezért egyik napról a másikra eltűnni sem fog.

Valóban nem könnyű szabadulni tőle, hiszen szinte erre “szocializálódtunk”, elvárásokkal találkoztunk az iskolában, sokszor a családban is és talán ismerősek ezek a mondatok: “Hányast kaptál? Miért nem ötös? Mii? Hogy másnak is rossz lett? Az engem nem érdekel! 🙂 “

Ha valakiben alapvetően megvan a hajlam arra, hogy csak a tökéleteset fogadja el elég jónak, ráadásul még ilyen mintát is hoz otthonról, akkor innen nagyon könnyen kialakulhat a maximalizmus. Ami viszont egy idő után akadályozni fog, hiszen azon kívül, hogy mi magunk mennyi energiát teszünk a dolgokba annyi más körülményen múlhat a kimenetelük! És különben is lehetetlen mindig 100%-on teljesíteni, tökéletesen megcsinálni valamit és a dolgoknak megvan az a tulajdonságuk, hogy minél többet gondolkozunk rajtuk, annál több hibázási lehetőséget fedezünk fel….Innen pedig könnyen úgy tűnhet, hogy a legkisebb rizikóval az jár, ha bele sem kezdünk valamibe. Így a hibalehetőség ki is van küszöbölve….

(A maximalizmusról, arról, hogy hogyan ismerheted fel és mit tehetsz ellene bővebben itt olvashatsz:………)

Oké, félek a kudarctól. De mit tehetek ellene?

  • Először is fogadd el az érzést. „Igen, félek, hogy nem fog sikerülni, igen, aggódom, hogy mit szólnak majd ha nem jön össze a dolog és igen, egy nagy nullának fogom érezni magam.”

    Azzal, hogy magunknak bevalljuk ezeket az érzéseket elkerülhetjük azt is, hogy mindenféle trükkös módon, önszabotáló viselkedéssel csapjuk be magunkat (mint például órákig készülődünk a fontos állásinterjúra és addig-addig keressük a tökéletes öltözéket, amíg végül sikerül elkésni..).

  • Ha van (és miért ne lenne?) olyan hozzánk közel álló akár családtag, barát akinek nem kell megfelelni, akiről tudjuk, hogy feltétel nélkül, a hibáinkkal együtt elfogad, akkor bátran megoszthatjuk vele ezeket az érzéseket!

    Ezzel nemcsak megkönnyebbülünk, de a kudarc miatti „mit gondolnak majd rólam” félelem egy része is más megvilágításba kerülhet, ha tudunk valakivel beszélni róla. Akár az is kiderülhet, hogy ő is hasonló érzésekkel küzd vagy küzdött és a tapasztalatait is megoszthatja velünk arról, hogy neki hogyan sikerült ezen túllépnie.

  • Amikor elfog a félelem vagy rémes forgatókönyveket vetítesz előre, akkor állj meg egy pillanatra és arra koncentrálj, amit MOST, EBBEN A PILLANATBAN csinálsz ne arra, amit el akarsz érni.

    Persze fontos, hogy legyenek céljaid de időnként bénító tud lenni, ha belegondolsz, hogy milyen messze vagy tőlük és az igyekezeteden és szorgalmadon kívül mennyi mindenen múlik, hogy sikerül-e valaha is elérned.

    Úgyis csak a jelen pillanatot tudjuk ellenőrzésünk alatt tartani (ahogy a Kung-Fu Panda című filmben is elhangzott: A tegnap már történelem, a holnap még rejtelem, de a ma adomány. Becsüld a jelent, mert jót jelent! 🙂 ), ezért arra figyelj oda száz százalékosan, amit éppen most csinálsz, és ne a lehetséges kimeneteleken, buktatókon és esélyeken gondolkozz! Inkább kis lépésekkel haladj, apróbb célokat tűzz ki, így ezeknek a kis sikereknek is örülni tudsz majd ahelyett, hogy a távolabbi célok, feladatok miatt aggódnál!

    (A kis lépésekkel való haladásról itt írtam: Hogyan tudsz mindig egy picit haladni a céljaiddal?)

  • Vizsgáld meg, mi tartozik a te hatáskörödbe, azaz, melyek azok a dolgok, amelyeket az ellenőrzésed alatt tudsz tartani és amit nem, azok miatt ne aggódj feleslegesen!

Például: nem sikerült munkát találnod, mert nem volt elég jó az angolod. Ezen tudsz dolgozni, beiratkozhatsz egy tanfolyamra, nézhetsz angolul filmeket, stb. Ezt tudod befolyásolni, ezen tudsz dolgozni. Azt viszont, hogy szimpatikus leszel-e mondjuk egy állásinterjún az interjúztatónak már nem tudod megjósolni, sem pedig befolyásolni, így aggódni is kár miatta.

  • Ne hasonlítgasd magad másokhoz!

    Néha azért tudunk annyira megrémülni a kudarctól, és azért jutunk el oda, hogy bele sem kezdünk a dolgokba, mert annyi mindenkit látunk magunk körül, akinek már sikerült, aki mögött sok-sok éves gyakorlat van ezen a területen…”Hát hol vagyok én ettől? Hogy jövök én ahhoz, hogy ebbe belekezdjek? Ezer év mire egyáltalán a közelébe jutok…”

    A jó példák egyrészt inspirálóak tudnak lenni, nagyobb dózisban viszont túladagoláshoz vezetnek és elkezdjük magunkat ezekhez az emberekhez hasonlítgatni (és természetesen mindig alulmaradunk az összehasonlításban…. 🙂 Innen pedig logikusnak tűnik meg sem próbálni semmit, hiszen ezt úgysem tudjuk elérni. Az összehasonlítgatás helyett inkább magadra figyelj! Mi az, amit igazán szeretnél elérni? Mik az erősségeid? Miben tudsz fejlődni, hogyan tudnál olyan életet élni, amilyet igazán szeretnél? Minden ember más, és a maga módján különleges. Nem olyannak kell lenned, mint másoknak, nem őket kell utolérni vagy túlszárnyalni, hanem megtalálni azt, amit szívesen csinálsz, és amiben igazi örömet találsz!

    (Az összehasonlítgatásról és arról, hogy mit tehetsz ellene bővebben is írtam itt: …….)

  • Nem kell tökéletesnek lenni, szabad hibázni! A kudarcélmények nem falak…

Nehéz időszakok, teljesíthetetlennek tűnő feladatok mindenki életében vannak, csak annak nincsenek megtorpanásai, aki egyáltalán nem is próbálkozik! Szabad elbizonytalanodni, szabad rosszul dönteni, újra megpróbálni. Vagy ha az látszik a legjobb megoldásnak, feladni is ér.

A tapasztalat az egyik legértékesebb tudás, amit szerezhetünk az életben, de csak úgy tudjuk megszerezni ha kísérletezünk, kipróbáljuk magunkat többféle helyzetben és hibázunk, nem is egyszer, sokszor! Milyen jó lenne persze, ha az utunk viszonylag sima lenne és mindig sikert sikerre halmoznánk. 🙂 De akkor soha nem tanulnánk meg a kudarcokat kezelni, és egy-egy bukkanóból sem tudnánk kijönni. A hibák ugyanúgy az életünk részei, mint a sikerek és ahhoz, hogy egyensúlyban legyen az életünk, mindkettőt meg kell élnünk.

“A forráshoz csak az árral szemben lehet eljutni. ” André Gide

 


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.