Előfordulhat, hogy valaki kívülről sikeresnek és magabiztosnak tűnik, közben mégis rendszeresen megkérdőjelezi a saját teljesítményét. Sikereit inkább a szerencsének, a jó időzítésnek vagy mások téves megítélésének tulajdonítja, és attól tart, hogy előbb-utóbb kiderül: valójában nem olyan hozzáértő, mint amilyennek mások gondolják.
Ezt az érzést nevezzük gyakran imposztor szindrómának vagy imposztorjelenségnek. Nem önálló pszichiátriai diagnózisról van szó, hanem egy olyan pszichológiai élményről és gondolkodási mintáról, amelyben az ember nehezen tudja saját teljesítményének tulajdonítani a sikereit, miközben tart attól, hogy „lelepleződik”.
Ismerősek ezek a gondolatok?
- Előbb-utóbb kiderül, hogy nem is vagyok olyan jó abban, amit csinálok.
- Hiába dicsérnek meg, ez csak nyomaszt mert akkor mindig száz százalékot kell teljesítenem és már így is nehezen megy.
- Nem érzem úgy, hogy rászolgáltam a munkámmal a jutalomra.
- Félek, hogy hamarosan mindenki rájön, hogy valójában nem is vagyok olyan okos, mint amilyennek hisznek.
- Csak a szerencsének köszönhető, hogy ott tartok, ahol…
- A dicsérettől mindig zavarba jövök.
- Egyáltalán nem nagy dolog, amit megtettem – természetes, hogy végigcsináltam.
Az imposztor szindróma többféle formában is megjelenhet, amelyeket nevezhetünk akár típusoknak is.
Ha magadra ismertél a fentiekben – azaz hiába vagy sikeres, valahogy úgy érzed, hogy meg sem érdemled mindazt, amit elértél és ez előbb-utóbb mindenki számára ki fog derülni – akkor első lépésként érdemes beazonosítani, hogy melyik típusba tartozol. Ezt követően pedig szép lassan változtatni is lehet a dolgon.
A téma szakértői öt altípust különböztetnek meg, a következőket:
Az imposztor szindróma 5 gyakori típusa
Az imposztor szindróma többféle formában is megjelenhet, amelyeket nevezhetünk akár típusoknak is.
Ha magadra ismertél a fentiekben – azaz hiába vagy sikeres, valahogy úgy érzed, hogy meg sem érdemled mindazt, amit elértél és ez előbb-utóbb mindenki számára ki fog derülni – akkor első lépésként érdemes beazonosítani, hogy melyik típusba tartozol. Ezt követően pedig szép lassan változtatni is lehet a dolgon.
Valerie Young az imposztorjelenség öt gyakori működésmódját írja le. Ezek nem diagnosztikai altípusok, inkább olyan jellegzetes mintázatok, amelyek abban különböznek egymástól, hogy milyen mérce alapján döntjük el magunkról: „elég jó” vagy „elég kompetens” vagyok-e.
1. Aki minden területen maximálisan akar teljesíteni
(Young kategorizálásban: Superwoman/man)
Magadra ismersz?
– Egészen addig bent maradsz a munkahelyeden amíg be nem fejezed a feladataidat – nem számít, hogy az milyen későn van.
– Ha éppen nem teszel valami hasznosat akkor úgy érzed, hogy elvesztegeted az idődet.
– Nem elég, hogy a munkában/tanulásban a maximumot várod el magadtól emellett a sportban, a társasági életben és minden egyéb másban is kiválónak kell lenned.
– Úgy érzed, hogy hiába kapsz visszajelzéseket például a munkában vagy léptettek elő úgy érzed, hogy soha nem nyugodhatsz meg és folyamatosan bizonyítanod kell?
Ennél a működésmódnál nem elég egyetlen területen jól teljesíteni: egyszerre kell jó munkatársnak, szülőnek, partnernek, barátnak lenni, közben sportolni, fejlődni és lehetőleg mindenhol a maximumot nyújtani.
A háttérben sokszor az a kimondatlan szabály működik, hogy „ha valóban kompetens lennék, minden szerepemben jól kellene teljesítenem”. Emiatt a pihenés könnyen időpazarlásnak tűnhet, az elért eredmények pedig csak rövid időre adnak megnyugvást: hamar megjelenik a következő terület, ahol ismét bizonyítani kell.
2. A Perfekcionista
A maximalizmus az imposztor-szindróma egyik jellemző megnyilvánulása.
Ha úgy érzed, hogy:
- Nem szívesen adod ki a kezedből a munkát mert más úgysem tudja olyan pontosan megcsinálni.
- Nagyon rosszul viseled azokat a helyzeteket, amelyekkel kapcsolatban nem érzed úgy, hogy a te kezdben van a kontroll.
- Sosem érzed elégnek amit megtettél, mindig úgy gondolod, hogy lehetett volna sokkal jobban is?
- És hajlamos vagy halogatni is, mondván, hogy ’még mindig nem elég jó az időzítés, nincs elég információ, stb’ , és végül előfordul az is, hogy bele sem kezdesz?
Ha ezek közül több is ismerős, elképzelhető, hogy nálad a perfekcionizmus kapcsolódik az imposztorérzéshez. Ilyenkor a kompetencia mércéje nem egyszerűen az, hogy valamit jól csinálj, hanem hogy hibátlanul.
Egy kisebb hiba, kritika vagy az, hogy valami „csak” jól sikerült, könnyen elhomályosíthatja az egész teljesítményt. Az ember ezért egyre magasabbra teheti a lécet, miközben egyre nehezebb valóban elégedettnek lennie azzal, amit elért.
Érdemes megfigyelni: mi számít nálad elfogadható teljesítménynek? Valóban csak a hibátlan eredmény bizonyítja, hogy értesz valamihez?
A perfekcionizmus ráadásul gyakran nem egyszerűen magas igényességet jelent: könnyen összekapcsolódhat szorongással, önkritikával és azzal az érzéssel, hogy folyamatosan bizonyítanod kell.
Erről részletesebben ebben a cikkben írtam:A magasan funkcionáló szorongás rejtett jelei
3. A Született Zseni
Talán neked is ismerős a gondolat, hogy ha valamihez sokat kell tanulni, gyakorolni, segítséget kérni vagy többször nekifutni, könnyen megjelenhet a gondolat: „Ha igazán jó lennék ebben, ennek könnyebben kellene mennie.”
Ismerős lehet például, ha:
- nehezen viseled, ha valami nem sikerül elsőre;
- hamar arra következtetsz, hogy „ehhez nincs tehetségem”;
- inkább kerülöd azokat a helyzeteket, amelyekben kezdőnek érezheted magad;
- nehezen kérsz segítséget, mert úgy érzed, egy valóban hozzáértő embernek erre nem lenne szüksége;
- a saját erőfeszítésedet könnyen annak bizonyítékaként értelmezed, hogy nem vagy elég jó.
Pedig az, hogy valamihez időre, gyakorlásra vagy akár több próbálkozásra van szükséged, nem azt jelenti, hogy alkalmatlan vagy rá. A tanulás, a hibázás és az, hogy időnként segítséget kérünk, természetes része annak, ahogyan új készségeket sajátítunk el és fejlődünk bennük.
4. A Magányos Harcos – aki mindent egyedül akar megoldani
Ennél a működésmódnál a segítségkérés könnyen összekapcsolódhat az alkalmatlanság érzésével. Megjelenhet például az a gondolat, hogy „ha valóban értenék hozzá, ezt egyedül is meg kellene tudnom oldani.”
Ezért nehéz lehet kérdezni, tanácsot kérni vagy beismerni, hogy valamiben még nincs elég tapasztalatod. Inkább több időt és energiát fektetsz abba, hogy egyedül találj megoldást, mert attól tarthatsz, hogy a segítségkérés miatt mások kevésbé tartanak majd hozzáértőnek.
Ismerős lehet például, hogy:
- nehezen kérsz segítséget még akkor is, amikor szükséged lenne rá;
- inkább hosszabb ideig küzdesz egy problémával egyedül;
- kellemetlenül érint, ha valamiben más útmutatására vagy támogatására van szükséged;
- úgy érzed, egy igazán kompetens embernek önállóan kellene boldogulnia;
- a segítségkérést könnyen gyengeségként vagy hiányosságként értelmezed.
Pedig a segítségkérés önmagában semmit nem mond arról, mennyire vagy kompetens. A legtöbb összetett feladatban a kérdezés, az együttműködés és mások tudásának felhasználása éppen a hatékony működés része.
Érdemes megfigyelned, hogy te milyen jelentést adsz annak, ha segítségre van szükséged. Valóban azt bizonyítja, hogy nem vagy elég jó – vagy egyszerűen azt, hogy nem kell mindenhez egyedül értened?
5. A Szakértő
A mai világban, a rengeteg ránk zúduló információ között nehéz azt érezni, hogy valamihez elegendő a tudásunk. Hiszen mindig ott van egy új képzés, egy másik lehetőség, egy új információ és az érzés, hogy még mindig nem tudsz eleget, még több tapasztalatra, képzésre vagy információra van szükséged ahhoz, hogy valóban jártasnak érezhesd magad a témában.
Ismerős lehet például, ha:
- nehezen jelentkezel egy állásra vagy feladatra, ha nem felelsz meg minden elvárásnak;
- gyakran érzed úgy, hogy még egy képzésre, tanúsítványra vagy újabb tudásanyagra lenne szükséged;
- kellemetlenül érint, ha mások szakértőként tekintenek rád;
- attól tartasz, hogy valaki olyan kérdést tesz fel, amire nem tudod a választ;
- a saját tudásod hiányosságait sokkal könnyebben észreveszed, mint azt, amit már tudsz.
A probléma itt gyakran az az elvárás, hogy egy valóban kompetens embernek szinte mindent tudnia kellene. Pedig a szakértelem nem azt jelenti, hogy nincsenek bizonytalanságaid vagy fehér foltjaid. Sokkal inkább azt, hogy van egy stabil tudásod, felismered a saját határaidat, és tudod, mikor van szükség további információra vagy segítségre.
Érdemes megfigyelned: mikor érzed azt, hogy „még nem tudok eleget” – és van-e valójában olyan pont, ahol már megengednéd magadnak, hogy elég felkészültnek tekintsd magad?
Mi a közös az öt típusban?
Első látásra nagyon különbözőnek tűnhet a perfekcionista, a mindent egyedül megoldó Magányos harcos vagy az, aki újabb és újabb képzésekkel próbálja bizonyítani a hozzáértését. Mégis van bennük valami közös: mindegyik működésmód mögött egy nagyon szigorú elképzelés húzódik arról, mit jelent valóban kompetensnek lenni.
Valahogy így:
- tökéletesen kell teljesítenem;
- ha igazán tehetséges vagyok, könnyen kell mennie;
- mindent egyedül kell tudnom megoldani;
- minél többet kell tudnom, és nem mutathatom, ha valamiben bizonytalan vagyok;
- minden szerepemben jól kell teljesítenem.
Ha ilyen mércéket állítunk magunk elé, nagyon nehéz eljutni ahhoz az érzéshez, hogy „elég jó vagyok, és valóban megérdemlem, amit elértem”. Egy hiba, egy nehezebb feladat vagy egy olyan helyzet, amelyben segítségre van szükségünk, könnyen bizonyítékká válhat arra, hogy mégsem vagyunk elég kompetensek.
Közben a sikereinket sokkal könnyebb kisebbíteni: szerencsénk volt, jókor voltunk jó helyen, mások segítettek, vagy egyszerűen „nem is volt olyan nagy dolog”. Így az imposztorérzés akkor is fennmaradhat, amikor a tényleges eredményeink újra és újra azt mutatják, hogy képesek vagyunk arra, amit csinálunk.
Nem kell „lelepleződnöd”
Az imposztorérzés egyik sajátossága, hogy a sikerek önmagukban nem feltétlenül oszlatják el a bizonytalanságot. Lehet mögötted számos eredmény, pozitív visszajelzés vagy szakmai tapasztalat, ha közben továbbra is olyan mércével értékeled magad, amelynek szinte lehetetlen megfelelni.
Érdemes ezért nemcsak azt megfigyelni, hogy melyik típusban ismersz leginkább magadra, hanem azt is, milyen belső szabály kapcsolódhat hozzá. Mit vársz el magadtól ahhoz, hogy elég jónak, felkészültnek vagy kompetensnek érezhesd magad?
Már ennek felismerése is fontos lépés lehet abban, hogy kevésbé automatikusan higgy azoknak a gondolatoknak, amelyek újra és újra megkérdőjelezik a saját teljesítményedet.
Ha személyre szabott segítséget szeretnél
Magadra ismertél a fenti típusok valamelyikében esetleg mindegyikből igaznak érzel magaddal kapcsolatban egy kicsit?
Ha az imposztorérzés, a túlzott önkritika, a perfekcionizmus vagy az állandó bizonyítási kényszer rendszeresen visszatér, és szeretnéd jobban megérteni, mi tartja fenn ezeket a mintákat, egyéni pszichológiai tanácsadás keretében is tudunk velük foglalkozni.