Tudod mi a különbség a reaktív és proaktív öngondoskodás között? Aközött, hogy ‘majd ha már nagyon zavar/fáj/fáradt vagyok akkor kérek segítséget’ és aközött, hogy mersz és tudsz (és módodban is áll) nemet mondani, határokat húzni? Az első esetben reaktív, míg a második esetben proaktív öngondoskodásról beszélhetünk.
Vajon mennyire veszed komolyan a tested-lelked jelzéseit? Addig vársz amíg túl késő, vagy tudatosan foglalkozol az egészségeddel, a lelkeddel és azzal, hogy töltődni tudj?
‘Tulajdonképpen nem olyan nagy baj, hogy hetek óta nem alszom…Majd pihenek nyáron/ha vége ennek a munkának/ha a gyerekek nagyobbak lesznek…‘
Igen, kicsit fáj itt-ott, de most nem fér bele az életembe a sportolás, majd elmúlik ez magától.’
Nézzük meg, mi a különbség!
Sokszor talán nem is tudatos döntés eredménye az, ha mások igényeit, szükségleteit a sajátunké elé helyezzük. Hanem egyszerűen csak így szoktuk meg, ezt láttuk a családunkban és nem is tudjuk, lehetne-e és hogyan lehetne másként csinálni.
Vannak persze élethelyzetek, amikor nincs mód odafigyelni magunkra, mert a túlélés a legfőbb feladatunk. Szerencsére azonban az nagyon ritka, hogy nincs legalább egy olyan apró szelete az életünknek, amelyen változtatni tudnánk. Azzal pedig már el lehet kezdeni a saját magunkra történő odafigyelést, az öngondoskodást.
Az ehhez vezető út első lépéseként érdemes megismerni, hogy öngondoskodás szempontjából melyik típusba tartozunk. Inkább megelőzzük a bajt, vagy addig várunk, amíg már ‘muszáj vele foglalkozni, mert nagy a gond és nem lehet tovább halogatni’
Reaktív vs. proaktív öngondoskodás
Két, eléggé markánsan elkülönülő típust különböztethetünk meg az öngondoskodás, – és tulajdonképpen a lelki egészségünkre való odafigyelés szempontjából (is).
A reaktív típusú működés azt jelenti, hogy az eseményekre ’reagálunk’, azaz már csak akkor foglalkozunk a dolgokkal, amikor bekövetkeztek…
A testi-lelki egészségünkre való odafigyelés szempontjából ez azt jelenti, hogy hajlamosak vagyunk utólag reagálni a dolgokra. Azaz, ha valamilyen problémánk van, akkor egy jó ideig csak rálegyintünk és a szőnyeg alá söpörjük azt. Egészen addig, amíg valóban gondot nem jelent és már nem kerülhetjük el, hogy foglalkozzunk vele.
Pedig egészen biztos, hogy a megérzéseink, a belső hangunk jóval hamarabb jelzi, hogy nem jó úton járunk és baj lesz, ha nem húzunk határokat és figyelünk oda jobban magunkra.
Előre gondolkodni – mit jelent proaktívnak lenni?
Ezzel szemben a proaktív gondolkodás tudatosságot, előre tervezést jelent. Nemcsak az öngondoskodásban, hanem az élet egyéb területein is.
Ilyenkor a saját szükségleteinket nem szorítjuk háttérbe, nemet mondunk ha kell – akár a szeretteinknek is.
Merünk segítséget kérni még akkor is, ha nem mindenki ért egyet abban, hogy ez helyénvaló (például soknak találjuk a házimunkát és ’kiszervezzük’:).
Aki proaktívan áll az öngondoskodáshoz az odafigyel a belső hangjára, a megérzéseire. Például nem beszéli le magát valamiről csak azért, mert nem mindenki ért egyet vele, vagy mert emiatt valami másra nemet kell mondania. Figyelembe veszi a saját igényeit, hangot ad annak ha valamit másként szeretne és próbál időt szakítani saját magára is.
Eleinte talán ez a nehezebb út – főleg, ha nincs benne gyakorlatunk.
Hosszabb távon azonban megtérül a befektetett energia, hiszen teljesebb, nyugodtabb, magabiztosabb életet élhetünk.Hiszen aki tudatosan odafigyel az igényeire az egy magasabb életminőségben működhet.
A ‘majd kibírom valahogy’ lelki következményei
Az utóbbi időben sokan kerestek meg azzal a problémával, hogy ‘mintha elvesztették volna önmagukat, mintha nem azt az életet élnék, amit szeretnének‘. Mindehhez pedig folyamatos belső feszültség, egyfajta megkeseredettség, fájdalom, a nehéz érzések leplezése társul. Inkább csendben tűrnek, megpróbálják valahogy átvészelni a napokat, heteket. A mindennapokat úgy érzik, csak ezen a módon lehet túlélni.
Vajon miért? Többek között azért, mert ezt tanulták meg, mert a családban generációk óta ez a minta, a társadalmi elvárások is ezt sugallják ezért úgy érzik, nincs más út….
Miért nem engedélyezünk magunknak egy kis pihenőt már akkor, amikor a fáradtság, kimerültség első jelei jelentkeznek? Miért nem figyelünk oda jobban magunkra?
Nagyon jellemző – és leginkább a nőkre -, hogy a legutolsó pillanatig halogatjuk az öngondoskodást. Mintha a legfontosabb dolgunk az lenne, hogy minél jobban teljesítsünk, minél többet vállaljunk, minél eredményesebbek legyünk.
Valahogy saját magunkat kifelejtjük ebből a képletből.
Amikor pedig végre pihennénk….
Akkor már a szervezetünk ‘szól közbe’. Így fordulhat elő, hogy amikor megengedjük magunknak a pihenést, akkor hirtelen jön egy betegség – nem is feltétlenül komoly, de ahhoz éppen elég, hogy ne tudjuk élvezni a jól megérdemelt pihenőnket.
Miért van az, hogy ’pont akkor, pont ott kap el az a betegség’, amikor minden adott lenne egy kis pihenéshez? Talán érthetetlennek is tűnik, hiszen előtte, amikor olyan sok teendőnk volt, hogy alig láttunk ki közülük, akkor (látszólag) könnyedén helyt tudtunk állni minden fronton.
Amikor pedig mégis ’sok volt’ az egész akkor azzal nyugtattuk magunkat, hogy ’nem baj, már csak egy hét/pár nap van hátra a szabadságig/nyaralásig/stb., csak addig kell kitartani’.
Amikor pedig végre eljött a várva várt nap, akkor náthával, fejfájással, derékfájással (stb. – sokáig lehetne a változatos tüneteket sorolni) ébredtünk és a jól megérdemelt pihenés helyett azzal töltöttük a szabadságunkat, hogy próbáltuk magunkat kikúrálni a betegségből.
Semmi komoly, csak egy kis megfázás…
Gyakran előfordul, hogy olyan tüneteink vannak, melyeknek az orvosi okát nem lehet megtalálni – még hosszú, kitartó vizsgálatokat követően sem.
Ezeket szokták összefoglalóan pszichoszomatikus betegségeknek nevezni. Sokszor megfigyelhető , hogy amikor testileg-lelkileg-szellemileg elfáradunk, akkor sokkal inkább hajlamosak vagyunk apróbb fertőzéseket, kisebb betegségeket elkapni. A tünetek igen változatosak lehetnek, kezdve a felső légúti fertőzésektől egészen a különböző allergiának tűnő bőrreakciókig, és a titokzatos (orvosilag nem magyarázható) fájdalmakig.
Természetesen a tüneteket fontos kivizsgáltatni, ám talán te is megfigyelted magadon, hogy amikor egy hajtósabb időszakon vagy túl (vagy éppen benne), akkor a fáradtságra bizonyos testi tünetekkel reagálsz. Érdekes módon, ezek valahogy mindig ugyanazok (vagy nagyon hasonlók).
Amikor pedig ez már sokadjára ismétlődik meg akkor már kimondhatjuk, hogy a testi-lelki-szellemi fáradtságra reagálsz így.
Nem érdemes addig várni, amíg komolyabb baj lesz. Talán észrevetted, hogy neked is vannak olyan tüneteid, amelyek egyfajta jelzőrendszerként működnek, akkor érdemes odafigyelni rájuk. Amint a legkisebb jelét is érzékeled, hogy lemerülőben van az ’akkumulátorod’ állj meg, tarts pihenőt és tudatosan csökkentsd a teendőidet.
Hidd el, hogy amint elkezdesz bizonyos dolgokra nemet mondani, akkor ezzel helyet csinálsz az életedben olyasminek, ami sokkal előrébb vihet, mint az eddigi ’mindent nekem kell csinálnom, nem számít ha tönkremegyek közben’ gondolkodásmód.
Miért olyan nehéz odafigyelni magunkra?
Még akkor is, ha tudod és eldöntöd, hogy odafigyelsz magadra, számtalan nehézséggel találhatod szembe magad.
Először is kifejezetten ijesztő lehet a gondolat, hogy pont az ellenkezőjét tesszük annak, mint amit a társadalom (vagy csak a szűkebb környezetünk) elvárna tőlünk. Sőt, talán a neveltetésünkkel, a sémáinkkal, a beidegződéseinkkel is szembe kell mennünk….
A mi családunkban ez nem volt szokás..
A legtöbbünket kisgyerek korunktól szófogadásra neveltek – arra pedig csak keveseket tanítottak meg, hogy kell és lehet is (és főleg hogyan lehet!) nemet mondani. Sokan nőttek fel olyan családban, amelyben nem volt szokás sem érzelmekről beszélni, sem pedig segítséget kérni. Ezt a mintát pedig továbbvisszük és a felnőtt kapcsolatainkban is úgy tűnhet, mintha nem lenne ‘helyénvaló’, ha problémánk van – és megtanulunk csendben tűrni.
Emellett evolúciós oka is van annak, hogy könnyebb igent mondani – hiszen az ember társas lény és ösztönös vágya, hogy szeretve és elfogadva érezze magát. A csoporthoz tartozás pedig akkor tudott megvalósulni, ha elfogadtuk (azaz igent mondtunk) az ottani normákra.
Ezek a magunkkal cipelt ’csomagok’ mind a mai napig megnehezítik, hogy odafigyeljünk a saját igényeinkre, kimondjuk azokat és egészséges határokat alakítsunk ki az életünkben, a kapcsolatainkban.
De gondoljuk csak végig, hogy milyen eredménye volt az önmagunkat utolsó helyre soroló gondolkodásmódnak! Stressz, kiégésközeli állapot, túlteljesítés, a kapcsolatok kiüresedése…Ha pedig mégis engedélyeztél magadnak némi pihenőt, akkor ahhoz komoly lelkiismeretfurdalás társult.
Miért fontos a határaink meghúzása?
Ahhoz, hogy megértsük, mit jelentenek és miért fontosak az egészséges határok legjobb, ha elképzelünk egy házat. Legyen ez egy egészen egyszerű ház, aminek négy fala van. Ahogy ez a négy fal összetartja a házat, úgy tartják össze az egészséges határok az életünket. Ahhoz, hogy lelkileg egészségesek maradjunk és az életünk jól és megfelelően tudjon működni fontos, hogy meglegyenek a keretek, legyen egy támogató struktúra, biztos alapok, amelyeken belül szabadon mozoghatunk.
Ez a szabadság pedig azt is jelenti, hogy nemet mondunk bizonyos dolgokra, kevesebbet vállalunk, időt szánunk önmagunkra is. Azaz úgy bánunk magunkkal, ahogy egy kedves ismerőssel tennénk. Megengedő, elfogadó módon, figyelembe véve, hogy az energiáink végesek, és időnként ‘vissza kell tölteni’ azokat.
Segítség, inspiráció
Ha szeretnél tudatosan tenni magadért, de kis lépésekkel kezdenéd, akkor szeretettel ajánlom figyelmedbe online kurzusaimat:
– Légy egy jobb önmagad – önismereti alaptanfolyam, amely segít abban, hogy jobban megismerd önmagad, és a mindennapi rutin részévé tedd az önismeretet, öngondoskodást.
– Tedd rendbe az életed – időmenedzsment tanfolyam, amely a mentális egészség, öngondoskods szemszögéből segít olyan életvezetési rendszert kialakítani, amely segít abban, hogy jobban oszd be az idődet, energiádat és hatékonyabbá válj.